Dr Skull

Biography

Dr Skull – polgári nevén Tomi – 2006 óta foglakozik aktívan az elektronikus zenével. Kezdetben csak dj-ként, majd később belekezdett a producerkedésbe is. Világ életében nagyon széleskörű ízléssel rendelkezett zenei stílusok tekintetében és mindig is kacérkodott a Hardstyle stílus gondolatával. Az első években a KlubbBass Djz formáció tagjaként főleg Eurodance és Hands Up vonalon mozgott, de néha-néha egy-egy Hardstyleosabb szettet is bevállaltak. Ezen a néven megfordult többek között a Bank Dance Hall, a Retropolis, a Club Cool, a Diesel Klub és Morrison’s Közgáz lemezjátszói mögött is több ízben illetve a Hands Up Session bulisorozat rezidenseként tevékenykedett évekig. 2012-ben a KlubbBass Djz mellett Jokerrel létrehozták a Sunshine State formációt, mely az akkor divatos house/dance zenét volt hivatott képsivelni. Eleinte Fernandoval majd Plscb-vel a háttérben. 2015-ben jött a fordulat számukra, hiszen lehetőséget kaptak a Nightlife partysorozattól amennyiben felveszik az akkor divatba jövő minimal stílust. Majd innentől kezdődött egy olyan korszak melynek során szinte az egész országot végigjárták, Budapest szinte összes klubjába megfordultak és több ezer ember előtt játszottak hónapról hónapra. Dalaikat/remixeiket országszerte pörgették a rezidensek és a top dj-k is. Többek között Szecsei, Purebeat, Dj Free, Goldsound, Jackwell, Regán Lili, Steve Judge. Youtubeon több tízezres, néha többszázezres nézettségeik voltak. Készültek kollabok pl. Szecseivel, Goldsounddal, Zareh Kannal.

Aztán 2018 második felében jött egy fordulat és Tomi kilépett a Sunshine Stateből, mert szólóban szerette volna folytatni a még 2017-ben létrejött Darwin alteregójával Techno vonalon. 2019 nyarán pedig megszületett mellé a Dr Skull projekt és hivatalosan is a Hungarian Hardstyle csapat tagja lett. Eleinte inkább Happy Hardcore dalokat készített majd később belejött a Hardstyleba is. Olyan nevekkel készített már közös dalokat, mint pl. a Brooklyn Bounce, Greg Katona, a Prisam testvérek, Denoiser, Subrage, Nu-Clear, Buyakke, Blackjack. Neve szerepelt már többek között a Future Trance és a Technobase Fm válogatás lemezeken és több ízben megfordult a Radio X élő műsorában is.

Szettjeire jellemző az energikus zenei vezetés. Előszeretettel keveri a slágeresebb darabokat az erősebb vonallal és minden ízben Happy Hardcore-al zár.

Instagram: https://www.instagram.com/drskullhs

Facebook: https://www.facebook.com/drskullhs

Youtube: https://www.youtube.com/@drskulldarwin228

TikTok: https://www.tiktok.com/@drskullhs

Spotify: https://open.spotify.com/artist/5TLOakK1KgzaGkCxv8GwX6