Újabb ’THIS IS SEFA’ érkezik

A fiatal frenchcore DJ és producer Sefa, újabb nagy dobásra készül, habár idén már volt egy hasonló eseménye.

Kapcsolódó: Új koncepció: Defqon.1 Theater by Sefa

Sefa

AZ ELŐZŐ KIADÁS

Igazából kettő is, ha Defqon Theater-t is ide vesszük, hiszen az is egy hasonló formáció volt. De amire elsősorban gondoltam, az az április 19-én megszervezésre került szintén ezen a néven futó rendezvény volt, amit egyébként ugyan úgy Kölnben rendeztek, habár nem pont ott, ahol majd a következő kiadást fogják.

MI VÁLTOZIK

Az ’új’ ’THIS IS SEFA’ november 10-én, a Bootshaus méltán híres kölni klubban kerül majd megrendezésre.
A helyszín tehát változik, de az esemény struktúrája is.

Tavasszal ugyanis egész este Sefa és egyes műsoroknál a kisebbfajta zenekara játszott, míg novemberben majd ’csak’ 2 szett fog a nevéhez fűződni, ugyanis más előadók is fellépnek majd.

LINEUP:

This is Sefa live
Sefa classic set
Spitnosie
Røza
D’Ort
Hickz

this is sefa

A jegyek értékesítése szeptember 19-én kezdődik, aki nem akar lemaradni annak érdemes figyelni az Inurfase közösségi oldalait.

Sándor Ádám

Jó 4 éve ismerkedtem meg a hardstyle-lal, azóta egyre csak mélyebbre szippantott magába maga a zene, de a köré épülő közösség is. A gondolataimat pedig minden témával kapcsolatban szeretem megosztani, ez ebben az esetben sincs másképp.

További cikkek a szerzőtől →