Sound Rush készítette az idei Reverze himnuszt

Már egy ideje tudni lehetett, hogy a Sound Rush duo fogja elkészíteni a 2023-as Reverze himnuszt. Mi több már előmenteni is lehetősége volt az érdeklődőknek a Synergy néven megjelenő dalt.

Kapcsolódó: Adaro és Level One egyesítik erejüket

sound rush hardstyle

Tegnapelőtt pedig valóban megjelent és nagyon jó fogadtatásban részesült a rajongóktól, nem véletlenül. A Sound Rush srácok jól elkapták a Reverze hangulatát, vibe-ját, így a dal teljesen illeszkedik a fesztiválhoz és annak tematikájához. Ez például tavaly nem feltétlen sikerült ilyen jól Brennan Heart-nak a ‘Time Will Tell’ néven futó himnuszával. Összeségében tehát mindenkinek ajánlom a dal meghallgatását, azt hiszem nem fog csalódást okozni.

Az idei Reverze március 4-én kerül majd megrendezésre, a belgiumi Sportpaleis Antwerpen-ben. Az eseményre már minden jegy elkelt és jelenleg a TicketSwap-on sincs fent 1 db eladó jegy se.

sound rush hardstyle reverze

A Rendezvényről

A Reverze egyébként először 2006-ban került megrendezésre és azóta is töretlen a népszerűsége. Sőt azzal, hogy a Qlimax-et idén és az elmúlt években egyre több kritika éri (attól most tekintsünk el, hogy ezek mennyire jogosak és mennyire nem), a Bass Events által szervezett egyéjszakás buli jobban előtérbe került, lévén ez a második legnagyobb beltéri hardstyle rendezvény a Qlimax után.

Idén 49 fellépővel készülnek (az MC-t, Villain-t is beleszámolva), köztük természetesen sok nagyágyúval, mint például: Rooler, Sub Zero Project (Psychodelic), Vertile (Vertile’s Dimension), Phuture Noize, Rebelion (Overdose Presents The Second Dose). De a szokásos Reverze Flashback-nek is szorítottak helyet és természetesen a himnusz készítői sem maradnak ki, a Sound Rush is helyet kapott a line-up-on.

A fellépők mellett minden valószínűség szerint a látványra se lehet majd panasz, hiszen a szervezők már megmutatták, hogy simán össze tudnak hozni egy ‘Q-Dance szintű’ látványvilágot. Érdekesség, hogy ez egyetlen fellépő, aki a Reverze első kiadásán is szerepelt és idén is színpadra fog lépni, nem más, mint Coone, aki a ‘New Decade’ live act-jával hozza majd lázba a közönséget március 4-én.

https://www.reverze.be/home

Sándor Ádám

Jó 4 éve ismerkedtem meg a hardstyle-lal, azóta egyre csak mélyebbre szippantott magába maga a zene, de a köré épülő közösség is. A gondolataimat pedig minden témával kapcsolatban szeretem megosztani, ez ebben az esetben sincs másképp.

További cikkek a szerzőtől →