The Prophet utolsó fellépése!

The Prophet Több mint 35 év után végleg leteszi a fejhallgatóját, miután a Hardstyle keresztapja a Defqon.1 ikonikus RED szinpadán fellépett.

Kapcsolódó: Defqon.1 – a teljes line-up

the prophet hardstyle

Tavaly DJ The Prophet bejelentette visszavonulását. 1990-ben kezdett el hardcore-t készíteni, 10 évvel később megalapította a Scantraxx kiadót és sokak számára fontos személyiséggé vált a hardstyle-on belül. Búcsúturnéja a szcénától mostanra már javában zajlik, és a vége most már hivatalosan is a láthatáron van.

DJ The Prophet utolsó pillanata vasárnap a Defqon.1 záróünnepségén lesz. Ez minden évben emlékezetes esemény, ahol több tízezer rajongóval zárul a legnagyobb harddance fesztivál. Méltó búcsú a Hardstyle Keresztapja számára, de egyben nagy kihívás is. „Megpróbálom több mint 35 év zenéjét beletenni ebbe a szettbe” – mondta a The Release alatt. Az idei év után az új kreatív karrierjére fog koncentrálni.

„Búcsúzni valamitől, ami olyan régóta az életem része… Ez lesz az utolsó fellépésem a Defqon.1 nagyszínpadán június 25-én, vasárnap. Ez azt jelenti, hogy már csak 4 hónap van hátra az végéig…”.

DJ The Prophet utolsó fellépése a Defqon.1 2023 záróünnepségén lesz.

A Defqon.1 – Path of The Warrior 2023. június 22. és 25. között, csütörtökön kerül megrendezésre Biddinghuizenben. Mivel a jegyek tavaly októberben nagyon gyorsan elfogytak, a Q-dance február 25-én 13 órától egy extra adag hétvégi és napijegyet ad ki. Jegyekért és további információkért látogass el a hivatalos weboldalra.

Forrás: hardnews.nl

Denoiser

Magyarország első hardstyle lemezlovasa és a Hungarian Hardstyle tulajdonosa

További cikkek a szerzőtől →