Jó 4 éve ismerkedtem meg a hardstyle-lal, azóta egyre csak mélyebbre szippantott magába maga a zene, de a köré épülő közösség is. A gondolataimat pedig minden témával kapcsolatban szeretem megosztani, ez ebben az esetben sincs másképp.
Múlt hét csütörtök délután tartotta meg a ‘The Release’ névre hallgató eseményét a Q-Dance, aminek célja az idei Defqon.1-ról való összes fontos információ megosztása volt, karöltve kisebb-nagyobb visszatekintésekkel az 2022-es kiadásra. Ami a legfontosabb,...
Nem sokkal a line-up bejelentése után azonban egyből változtatásra kényszerültek a szervezők, ugyanis a Sound Rush sajnos nem fog tudni fellépni július 1-jén, helyettük Frontliner érkezik majd....
Ahogy arról már mi is beszámoltunk , a Sziget után idén a Balaton Sound-on lesz Q – Dance takeover, a fellépőkről viszont eddig semmi biztosat nem lehetett tudni. Mindez ma megváltozott, ugyanis a line-up...
Pumped Gabót nagyon sok helyről lehet ismerni, valóság show-któl kezdve, a Balaton Sound-on való ‘gyúrós táncán’ keresztül. Amit viszont az őt csak felszínesen ismerők nem feltétlenül tudnak az az, hogy az életében egyre nagyobb...
Már egy ideje tudni lehetett, hogy a Sound Rush duo fogja elkészíteni a 2023-as Reverze himnuszt, mi több már elő - menteni is lehetősége volt az érdeklődőknek a Synergy néven megjelenő dalt...
Idén 15 éves évfordulót ünnepel a Musical Madness által szervezett Apex Fesztivál, nemrégiben pedig az idei himnusz készítőire derült fény. Kapcsolódó: Két új zenével jelentkezik Denoiser és Dr Skull Ők pedig nem mások, mint...
Aki követi Warface social media odalait, az elmúlt időben találkozhatott már a ‘R. I. P. Warface 2023’ felirattal, eddig viszont nem lehetett tudni, hogy ez pontosan mit takar. ...
Mit hallgassak? Ez a kérdés valószínűleg mindenki fejében megfordult már, ha éppen megunta az aktuális playlistjét, vagy kedvenc előadója egy ideje nem adott ki semmit. Nos, ebben az esetben jó választás lehet a felvett...